Kötelező váltás 2014 – erre figyeljen nagyon!

2014Az idei évben számos fronton változott a kötelező biztosítási rendszer Magyarországon. Ennek megfelelően a közelgő kampányidőszakban több új tényezővel is számolniuk kell azoknak, akik biztosítóváltáson gondolkoznak 2014-re.

Online minden

2001 óta elérhető az internetes biztosításkötés hazánkban, az idei kampányidőszakban pedig egyéb szempontból is digitalizálódik a kötelező rendszere. 2013-tól ugyanis az új szabályozás értelmében a hazai piacon szereplő 15 biztosító társaság nem köteles papíralapon megjelentetni ajánlatát, a korábbi két országos napilap helyett lehetőség van a pénzügyi felügyeletet ellátó Magyar Nemzeti Bank honlapján és a MABISZ honlapján elérhetővé tenni a 2014. évi kötelező biztosítási díjakat tartalmazó tarifákat.

Szintén az új szabályozásban jelent meg a 60 napos szabály is, aminek megfelelően a bevezetést megelőzően legkésőbb 60 nappal közzé kell tenni az új tarifákat. Ennek fényében október utolsó napjától kitolódik a határidő november 2-ára. Várhatóan minden társaság az utolsó pillanatban jelenteti majd meg ajánlatát 2014. évre, így legkorábban november 3-án érdemes keresgélni a fent említett honlapokon vagy alkuszok online kalkulátoraiban.

Határidők

Kizárólag olyan üzembentartók válthatnak az év végi kampányidőszakban, akik járművüket 2010 januárja előtt vásárolták, hiszen más tulajdonosok számára a 2010-ben életbe lépett szabályozás szerint az évforduló napja a biztosítás megkötésének időpontjához igazodik.

Idén is lehetőség van a biztosítók 2014. évi ajánlatainak online felületen történő összehasonlítására, továbbá könnyedén felmondható az előzményszerződés és megköthető az új, ugyanezen a felületen. Általában az online biztosítási alkuszcégek a teljes folyamatot (felmondást, új kötelező megkötését) egy megbízási szerződés alapján díjmentesen végzik az ügyfelek számára, ezért érdemes szakemberekre bízni a váltás procedúráját,

Kiemelten fontos azonban ügyelni a határidőkre, hiszen ezek be nem tartása esetén a biztosítóváltás sikertelen lesz. A korábbi biztosítást az évfordulót legkésőbb 30 nappal megelőzően kell felmondani (de max. 60 nappal korábban!), így a felmondás legutolsó határideje december 1-je, míg az új biztosítás megkötését december 31-ig meg kell ejteni, az első díjrészletnek pedig 2014. március 1-ig be kell érkeznie a biztosító társasághoz.

Megjegyzendő, hogy amennyiben az első díjrészlet nem érkezik be a megadott határidőig, a biztosító az ezt követő napon, a jogszabályoknak megfelelően, megszünteti a biztosítást, aminek igen súlyos következményei lesznek az üzembentartóra nézve, mivel ezen időszakra nem lesz biztosítása, így az okozott károkért saját maga felel, valamint a kiesett időszakra fedezetlenségi díjak kell megfizetnie.

Díjemelkedés várható

Az elmúlt évek trendje megtörni látszik, idén már az évközi kötelező biztosítási díjaknál jelentős díjemelkedés volt megfigyelhető. Ez akár kötelező biztosítás 2014. évi kampányára is “átterjedhet”, mivel a biztosítók számára ez a módozat már veszteséget okoz a nagyon alacsony átlagdíjak miatt. Ebben az esetben nem a megtakarítás kerülhet előtérbe, hanem az emelkedés mértékének minimalizálása.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.